hosszú és gonddal telített kényszerszabadságom utolsó napját tengetem
2009 június 1. | Szerző: magio
inkább befejeztem a már tegnap elkezdett sütit, elsétáltunk a boltba, mert délutánra már nagyon jó idő lett. Pihentem kikapcsolódtam és Dr. House maratont néztem a tv ben, miközben bedobtam még pár mosást…
A telefon hívás amit tegnap annyira vártam, ma megérkezett email formában:) Így most már igazán nyugodt a kis lelkem:) Ma azt beszéltük a barátnőmmel,hogy mennyire fúrcsa lesz most minden, de mennyire klasz, hogy újra beindult az életem! Mondjuk nem panaszodhattam eddig sem, ezalatt inkább azt értem, h meló, új emberek, tömeges kávézások, meg miegymás:) Meg h milyen jó hogy csak 4 nappal indul az első hetem:) Azon is morfondíroztam, hogy izgulnom e kellene a holnapi nap miatt, de rájöttem, hogy nem, mert vagy rajtam kívül még 5 en lesznek ugyan ebben a helyzetben és csoportként fogunk funkcionálni… A klassz még az, hogy szerdáig meg van a munkautáni programom, és szerda az azt hiszem hihetetlenül jó lesz! A várba megyünk ünnepelni egy messziről jött testvérrel, aki meghívott vacsizni, és vagy 7 éve nem találkotunk, csak elektronikusan tartottuk a kapcsolatot.
Ma nagyon jó visszaigaazolásokat kaptam az alkotásomról. Igazán nincs miért panaszkodnom semmire! Hittem és megbocsáljtottam, és elértem mindent amit szerettem volna. Azok közül is megkerestek, akiknek felajánlottam a segítségemet, úgy hogy remélem, hogy mihamarabb tudok nekik segíteni, hogy elhelyezkedhessenek!!!
Azért holnap kemény nap vár rám, de már nagyon várom, és még most is mosolygok, ha csak belegondolok. Tudom, ez nem lesz mindig így, de most jó:))))
Boldog vagyok nagyon, hisz egy hét alatt minden bejött amit szerettem volna, és nem tudom, hogy ezt csak azért látom így, mert ennyire koncentráltam rá, vagy azért, mert ennyire hittem benne.
Mai napra már csak egy fürdés, hajmosás, ruhakikészítés, és vacsi utáni elpakolás vár rám, majd a 6 órás kelés:)
De azt hiszem készen állok.
Magio
semmi izgalmas nincs…
2009 május 31. | Szerző: magio
Már két napja unatkozom itthon, és csak várok és várok és várok…
Pénteken kész lett a nagyszerű és csodálatos műalkotásom, amit most nem azért mondok, mert mekkora király vagyok, hanem mert a közvélemény kutatás alapján (reprezentatív)100 %os tetszést mutatott ki. Jó igen, én elégedetlen voltam ezzel-azzal, de összességiben nagyooon baró lett:)
Tegnap és ma is sokáig aludtam, és egész délután hédereltem a gép előtt leszámítva a sütés főzést… Várok egy rohadt hívást. Szeretnék találkozni valakivel, és várom a hívását.. persze jogos a kérdés, h miért nem én hívom… A helyzet körülményei diktálják így, mert ha én hívnám, az adott körülmények között arcátlankodásnak hatna… Úgy hogy nincs mit tenni, csak várok és várok… De holnap már nem fogok, inkább lefoglalom magam. vhhhá…
Egy régi bejegyzésemhez szeretnék visszakanyarodni, vagyis inkább kettőhöz, plussz egy hozzászóláshoz.
Az egyik, hogy az ígéretemhez méltóan ma megkerestem minden ismerősömet, akiknek segíteni “”tudhatok”” (tudom h nincsen ilyen szó, e ez illik ide) az álláskeresésben… Még nem válaszolt senki, de nem szeretném, h hülyén jöjjön ki így remélem hagyják h segítsek, és majd tudok is majd…
A másik – amikor is arról írtam, hogy megpróbálok újra megbízni valakiben, aki már sokszor csalódást okozott nekem. Nos, úgy néz ki, hogy nem volt nagy hülyeség, bár nez még a hétvégén kiderül, de az bizonyította eddig, hogy megváltozott… Az utóbbi időszakban teljesen új értelmet nyert a megbocsáltás, és nagyon fontos szerepet is kapott az életemben.
Ami meg a hozzászólást illeti: azt a kérdést szegezték nekem, hogy hogyan jöttem rá, hogy mit szeretnék csinálni, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Nos, több összetevője is volt. Nem igazán térnék most rá arra, hogy mennyire elítélem az oktatási rendszert, hogy a fiatalokat szinte döntésre kényszerítik, hogy 14 évesen találják ki, hogy mit akar csinálni, mikor még rengetegen (az esetek túlnyomó részében) 18 évesen sem tudják). Én csak azt tudtam a tanulmányaim vége felé, hogy mi nem akarok lenni (amit épp tanultam:)) és azt, hogy mihez értek. Jó a térlátásom, nagyon jó vagyok matekból, és bár mit le tudok rajzolni… Kérdem én – hogy akkor miért foglalkozom élelmiszerekkel??? Nos, nem követendő példa, de akkor és ott, abba is hagytam a tanulmányaimat, és elhelyezkedte… Sokáig még munka közben sem tudtam hogy mit is akarok… Nem mondom, aggasztott is, nem is kicsit. Kompromisszumként elhelyezkedtem a számok világában, és egy ideig azt hittem, hogy ennyi.. És ez így jó. Aztán az élet úgy keverte a paklit, hogy új kártyák kerültek a terveim közé, így teljesebb lett a kép:) Egyre jobban körvonalozódott, és még sokmindenre rájöttem: milyen területen van hiányosság az általam kiszemelt piacon, és arra is hogy nem szeretnék alkalmazottként meghalni:) Így jutottam el hogy “egyfajta” bizonyos féle tervező leszek egy saját vállalkozásban… Nagyon fontos itt megemlítenem, hogy minden kezdet nehéz, és a legnehezebb bátorságot meríteni ahoz amit igazán szeretnénk, hisz rettegünk a “mi lesz ha”-tól.
Jelenleg gájázom (igazán csaak gájázni fogok:)) azért, hogy a már kitervelt ügyeimnek megteremtsem az alapjait, és hogy elkezdhessem végre azt ami igazán a jövőmet fogja jelenteni.
Összességiben úgy fogalmaznék: fel kell mérni a helyzetet, a körülményekhez kell igazodni, meg kell látni a rést, amitől te jobb vagy mint a többi, és kell még hozzá egy hatalmas adag bátorság. Én csak bíztatni tudok mindenkit, hogy eregyjen az álmai után, és azt csinálja amit szeret, de ha nem is, akkor azt amit most csinál, azt azért csinálja hogy később már azzal foglalkozhasson amit szeret…
remélem rendben volt így ez a mondat:D
Magio
teljesen más-
2009 május 27. | Szerző: magio
Köszönöm szépen a gratulációkat, és minden jókívánságot! A kommentek és a drukkolásotok nélkül nem sikerrült voltna! Mielőtt “Oszkár” díj módjára megköszönöm a nlcafe.hu-nak valamint az adminnak, és az egész csalásomnak, itt abba is hagyom…
Hihetetlen, pedig teljes lebőgésnek indult, és most jelenleg úgy néz ki, hogy július hónap közepére az anyagi problémák megoldódnak, ami hatalmas áldás már csak így önmagában is. Holnap megyek szerződést aláírni, illetve papírokat intézni.
Talán hülyének néznek emiatt, de szeretnék segíteni azoknak, akik szintén ilyen helyzetbe kerültek. Nem az az életcélom, hogy HR-s legyek vagy fejvadász:) Csak sokan közülletek úgy drukkoltak nekem, hogy szintén ilyen helyzetben vannak, így ha bárkinek bármiben tudok segíteni, tanácsokkal ötletekkel, tippekkel, vagy bármiben, nyugodtan keressen meg. Referenciaként ajánlom 328 jelentkezésemet és 36 állásinterjúmat (mára már össze mertem számolni) és mielőtt még sár érné az ajtómat, nem vagyok profi, nincs képesítésem, sőt, nincsen semmim, csak egy nagy adag jószándékom, és tapasztalatom.
És hogy mennyire lettem boldog? Hát pezsgőt MÉG nem bontottam, de kakaós csigát és tejbegrízt csináltam:) Pezsgő hétvégén lesz, meg ünneplés, egy távoli barát, egy testvér hazajöveteelekor:) Mondhatnám a fellegekben járok.
Kiültem egy kicsit a teraszra, a szokásos kémlelés kedvéért, szerettem volna látni ma is a holdat, de a felhők eltakarják. Sebaj.. A levegő nagyszerű, sőt, ebben a percben rákezdett az esső is. Nagyszerű este bebújni a paplan alá, nyitott ablaknál az esső illat mellett elaludni!
Nem tudom felfogni, hogy újra az úton vagyok. Tudom, rengeteg tanulni valóm lesz, és rengeteg vizsgám, de felkészültem rá, és jövőhéten bele is csapok a közepébe!
Most viszont megyek aludni, ha holnap sikerül korán kelnem, jelentkezem! Igyexem!
Köszönök mindent!
Magio
ez most egy nagyon érdekes bejegyzés lesz
2009 május 27. | Szerző: magio
Bármelyik pillanatban megcsörrenhet a telefonom, eldöntve sorsomat.
Addig elkezdem írni: Szóval. Tragikus volt, leblokkoltam, megakadtam, izgultam nagyon… egy színről kellett mesélnem 3 percen keresztül… brrr. lehetetlen.
Nagyon kész vagyok—-
wáááááááááááááá!!!!!
Örömmel tudatom minden kedves hozzászólónak, olvasónak, és
drukkolónak, hogy igen, SIKERÜLT. Nem hiszem el… Júj, meg is
kérdeztem tőlük, hogy ez komoly?:D XD és igen:D 3 hónap megfeszített
keresés után sikerült… Istenem… Keddtől újra dolgozó ember
vagyok… Hihetetlen. El sem tudják képzelni, hogy milyen jó munkerőt
nyertek velem… Látom a fényt az alagút végén!!!! Úr isten…
Hihetetlen, majd megpróbálom valahogy a szűk keretek között ezt
megünnepelni… Azt hiszem madarat lehet velem fogatni.
MEgígértem magamnak, hogy ha ez sikerül, akkor segíteni fogok
mindenkinek, aki ilyen helyzetben van, ha mással nem, akkor a
tapasztalataimmal, vagy segítek neki keresni, vagy bármi… Úgy hogy,
ha valaki igényli akkor szóljon, mert szívesen teszem:))) Sőt örülnék,
ha minnél többen éreznénk ezt a csodálatos helyzetet…
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem, és támogatot…
Jaj, most rohanok, de este még jelentkezem:)
MAgio
rég nem írtam már este…
2009 május 26. | Szerző: magio
Hihetetlen csoda az élete. Az égbolt, a csillagok és a Hold. Ilyenkor az ember elmélázik, hogy milyen kis pont ő a világegyetemben, és néha mennyire túlspirázza a problémáit…
Ez nem a jelen kialakult helyzetemre értem, mert mindent csinálok, csak nem túlspirázom… sőt.
Holnap elválik, hogy mi lesz a sorsom az elkövetkezendőkben… Hihetetlen, és egy kicsit ijesztő is, de nem félek. Az, hogy holnap felvesznek e vagy sem, eldönti a sorsomat. Nem tudom mit csinálok ha nem sikerül. Itt már tuti megtörök, akármennyire is nem szeretnék…10 óra választ el a kezdettől, és az új élet valóraválásától. Annyi tervem van, annyi mindent meg kell tennem. Ettől az egésztől függ, hogy mikor lesz eljegyzésünk, házasságunk, gyerekünk, cégünk, mikor kezdhetek neki annak az életnek ami még előttem ál, amit én terveztem magamnak, amit végre már tudok, hogy mit akarok. Nagyon nehéz a helyzet, és persze, most lehetne azt gondolni, hogy még jöhet bármi… Persze, jöhet, de ez egy olyan lehetőség, ami kihagyhatatlan. Biztos háttér, és jó pénz, na meg a fejlődési lehetőség…
Nagyon kérek mindenkit, hogy szurkoljon nekem!
Most megyek, pakolok, fürdök, hajatmosok, holnap jövök, és beszámolok, hogy milyen volt, meg arról is fogok írni, hogy hogy találtam ki, hogy mit szeretnék csinálni…
mindenkinek jóéjszekát, és ha teheti, nézzen egy kicsit a holdra….
MAgio
ahhoz képest…
2009 május 25. | Szerző: magio
Siránkozni mindenki tud, de van akinek van rá oka, és van akinek nincs. Napközben lazításként szoktam olvasgatni a blogokat, és néha belémhasít, hogy “miért is parázok”? Hisz vannak emberek, akiknek meghaltak a szeretteik, vagy hosszú idő óta rosszban vannak családtagjukkal, vagy tényleg valami igazán rossz érte őket… Aztán jobbra nézet, és látom a nagy kupac sárga cetlit a kezemnél, és rájövök, hogy az agggodalmam nem alaptalan. Nem összehasonlíthatóak a helyzetek, de ok, okozat minden…
Már egy ideje megfogadtam, hogy amit jobbra fordul a helyzetem, legalább egy kicsit, megpróbálok segíteni másoknak, de végre már olyanoknak, akik tényleeg megérdemlik, mert itt szoktam nagyot bukni.
Mi van – Mi lesz?
2009 május 24. | Szerző: magio
Egy rövid összegzés.
Ma egy kicsit kreatívhobbiskodtam, kikapcsolódás képet. Az ember el se hinné mekkora relaxáló hatással van a az ecset vonás az emberre… (vagy csak rám:-))
Vasárnap este, szokásos. A hét aránylag jó volt, nem sok mindenre emlékeszem belőle, de az rendben volt.. Tipikus vasárnap este van. Gépezek, a tévé megy, csináltam vacsorát, és készülök a jövőhétre.
A jövőhét. Nagy lehetőség. Jövőhéten esélyem van lezárni ezt a munkakeresési őrületet. Két állásra megyek vissza második, harmadik fordulóra, persze ott a lehetőség h bukom mindkettőt, de csak nem. Ma még el akarok takarítani, elmosagatni, hogy hétfő reggelt ne ezzel keljen kezdenem.
Holnap felkelek, korán géphez ülök, megnézem mi a kínálat, és felkészülök az interjúkra. De előtte szeretnék venni egy nagy relaxáló fürdőt, hogy minden jól kazdődjön és megnyugodjak. Délelőttre pakolást és takarítást tervezek, szintén kikapcsolódás végett, majd délután pihenek és 3 óra körül egy klassz napfürdő van betervezve:-) Elég felszabadító.
Nem tudom felfogni épp ésszel, majdnem negyedéves munkakihagyás után, hogy talán a jövőhéten lesz valami! Nem szívesen írom (gondolom) ezt, de nagyon haragszom az előző mukahelyemre. Midig mikor meglátom a tévében, genyó megjegyzéseket teszek:) A viccet félretéve, ki vagyok rá akadva. Nem hiszem, hogy le tudom íri, hogy mit érzek, e azért megpróbálom. Hiányzik, nagyon, de ha csak bele kell gondolnom, h mennyi időt töltettem itthon, és mennyi időm ment el kereséssel, és hogy mennyi mindenhez épített nekem gátat az elmúlt időben, és a jövőben, el fog a harag, a tehetetlenség gyötrelme, az érzés, hogy mennyire kicsi hal voltam (ami akkor és ott nem úgy tűnt), hogy mennyire kihasznált, és mint a “taknyos zsepit” eldobot egy használat után. Csak épp hogy le nem köpött. Kiszúrta a szememet a gazdasági válság dumával, és utánam hajított egy kis aprópénzt, mondván old meg… Persze erre jogosan írhatnám, hogy amibe nem halok bele az csak erősebbé tesz, de felesleges… Inkább írom, h szüljön sünt, de vagy hat kilósat!!!:D
*más: nem tudok kommentálni blogokba, pedig nagyon sokat olvasok, és nem tudom miért nem jeleníti meg… Mielőtt ellövi valaki a poént – tudok számolni, a spam szűrés megy:-) De ha van valakinek ötlete, hogy miért nem megy, azt szívesen várom*
most belevetem magam a rendrakásba, valószínűleg holnap reggel jelentkezem. Jah, és azt álmodtam az este, hogy kislányom született. Nagyon komoly.:-) Azt mondják gyerekkel álmodni, szerencsét hoz:)
Hát reméljük.
Holnap
Ugyan itt.
Én.
MAgio.
túl az álmokon
2009 május 23. | Szerző: magio
Álom gazdag éjszakám volt…
munkanélküliségemről álmodtam. Egyedül voltam. És bezárkóztam,
nagyon vékony voltam, és egy olyan ismerősöm keresett meg, aki fent van
azon a bizonyos feketelistámon. Hú, nagyon érdekes volt, a családom
volt még benne, akik próbáltak segíteni, hogy találkozzak Krisszel.
Krissz egy régi eset… Barátok voltunk, még a jobb időszakomban…
Kedveltük egymást így-úgy, de azt hiszem, soha nem voltam neki elég
pimasz, kacér és tökéletes ahhoz, hogy legyen valami… Jó, hát nem is
erőlködtem és nem igazán gondoltam rá, mert sejtettem, hogy valami van
a háttérben(de egyyébbként teljesen rendben volt, elég volt az ami
volt)… És mégis vele álmodtam… Két “jelet” tudtam levonni ebből:
itt az ideje, hogy változzak (amit már tényleg nagyon rég óta
terveztem), és még mindig a szokásos – hogy mi hamarabb munkát
találjak…
A változásról már annyit csak, hogy tegnap vágattam a hajamból:)
ami jó jel, mert ezt is régóta tervezem, és meg vagyok elégedve vele,
mert alapjáraton hosszú, mint ahogy azt mindig is szerettem volna, és
ahogy hordtam, csak most lépcsőzetes, ami nagyon klassz, mert ad neki
egyfajta lazaságot, úgy hogy nagyon vagány:-)
Cigi… nah igen… Falnak tudnék menni, még most is… a reggeli kávé cigi nélkül naggyon gyilkos.
Jövőhéttől bevezetem az edzést is, méghozzá reggeli fajtát.
Van valaki aki hisz az álmában???
Szerintem nagyon sok köze van a tudataltinkhoz, mert mind két témával kapcsolatba kerültem mostanában, úgy hogy nem hiszem, hogy ez véletlen…
Most rátérek inkább egy más fajta álomra… Tervek célok.
A barátaim és ismerőseimkörében ez valahogy nem divat… Nem tudom
miért, kérdeztem is tőlük, hogy hogy tudnak úgy élni, hogy nem lebeg a
szemük előtt a cél? Szerintük ez a spontanitás. Nem tudom, nekem a
spontanitásról kicsit más elképzelésem van. Elég fiatal vagyok (még
hála az égnek:D) és rengeteg elképzelésem és tervem van a jövőmmel
kapcsolatban. Tisztában vagyok vele, hogy koromhoz képest érettebb
vagyok, és már sokkal többmindent tudhatok magam mögött, mint egy 27,28,29 éves átlag magyar ember. Mindent önerőből tettem, nincsen gazdag amerikai nagybácsim, milliomos szüleim, részvényes
nagyszüleim, és a többi… Az ereményeimet a terveimenk, bátorságomnak,
és energiámnak köszönhetem. Nem azt mondom h tervek nélkül nem lehet
semerre menni, mert lehet, sőt, talán jobb is lesz, mert mondjk úgy
dobta a gép,de énszeretem megtervezni az életem, és így visszatekintve – nagyon szerencsés ember vagyok….
Nos, arra gondoltam, hogy a következőkben, a terveimet fogom ecsetelni, úgy körübelül 10 évre levetítve:-D
- muka – hát ezt inkább nem ecssetelném.. hagyjuk!
- Saját vállalkozás beindítása. Ez már elég jól ki van gondolva,
meg van alapozva, fel van mérve, leginkább csak indulásra vár, és azért
sem most indítjuk, mert kell az életemben egy stabilitás, hisza
vállalkozások alsó hangon is egy évig veszteségesek. Ugyankkor tudom,
hogy ezt szeretném csinálni, és hogy mindenkinek ez lenne a legjobb.
Munkába állás után 3 hónappal fogjuk elindítani. - Biztos stabil háttér kialakítása, hosszútávon.
- Elutazni franciaországba, megnézni a tornyot.
- Eljutni Andihoz Philadelhiába.
- Családépítés (majd)
- Továbbtanulás.
- Angol-olasz nyelvvizsga.
- Olaszországi vásárlás
- Megtanulni lovagolni.
- Elérni és megtartani az ideális súlyt.
- Rendszeresen úszni.
- Szeretnék egy kutyát, ha egy mód van rá akkor menhelyről.
- Bejárni magyarországot.
- Eljutni arra a szintre, hogy tarthassunk egy második autót, a családi botrányok elkerülése érdekében:-)
- Befejezni a lakást.
- Egészségesen élni.
- Több időt tölteni a családommal – ha sikerül a váállalkozás, akkor ez is kipipálva!
Hirtelen ennyi… Tudom, elég sablonos, de én ezt szeretném elérni…
És jó néha leülni, elgondolkodni, hogy hol tartunk, hálásnak lenni,
mind azért, amit eddig elértünk – nem utolsó sorban büszkék lenni
magunkra, majd előre tekinte. Hát itt tartok én most.
Hinnünk kell magunkban és abba, hogy sikerülhet bár mi, ha elég bátrak vagyunk. Nem eszetlenül és felelőtlenül.
Nah jó, ez most tényleg elég sablonosnak sikerült, nem direkt, én még hiszek ebben!
Magio
komoly döntés
2009 május 22. | Szerző: magio
Azon gondolkozom, hogy ha egy nő eldönti, hogy szép és okos akar lenni, miért nem tesz meg ennek érdekében mindent?! Hisz annyira egyszerű a képlet!
3 nyelven megtanul, szerez egy diplomát, lefogy/meghízik, megműteti magát… minden csak elhatározás kérdése?! Nem, én (még) nem tervezem.
Csak gondolkodtam.
Egy barátom (?!?!?!) ma megkereset msn.en, majd feltette a kérdést, amitől legszívesebben megpofoznám az embereket (amúgy birak türelmű vagyok)… Még mindig nem dolgozol??? a bicska a zsebemben… Bezető egy multinál, ha valaki tudna segíteni, az Ő… És ezt tudom jól, nem feltételezés… Én segítettem Neki oda bejutni… Erre csak a szemrehányást kapom.
Elgondolkodtam.
Szükségem van nekem erre???
ma készítettem egy képzeletbeli fekete listát. Azok az ismerősök (régebben barátok) kerültek rá, akik most véletlenül épp kikoptak mellőlem… véletlenül… véletlenül most…
Nah jó, befejezem, nem szídkozódom…Ha még holnap is bántani fog a téma ennyire, akkor folytatom.

nemvárt helyzet.
2009 június 13. | Szerző: magio
Egy kapcsolatot miden esetben megvisel, ha az egyik fél elveszti az állását. A mi estünkben is így történt. A legrosszabb része, hogy én ezt nem is tudtam, vagyis azt nem, hogy ennyire. Tudtam, hogy őt is bántja – és bár nagyon csúnyán hangzik, és remélem, hogy nincs igazam-, de úgy éreztem, hogy inkább az anyagiak miatt aggódik és nem miattam. Nagyon kemény lelki háttere van egy elbocsátásnak, főleg ha váratlanul éli meg az ember. Nálam ez így volt, és tudom, hogy a mai napig nem tettem túl magam rajta. Legjobb példa, hogy tegnap egy régi kollegámmal beszéltem, és már nem emlékszem, hogy miért, de sírva is fakadtam. Vagy a sok, rengeteg emlék miatt, vagy azért, mert azt mondta, hogy nagyon jó ember vagyok. Szóval tegnap tudatosult bennem, hogy még közel távol sem vagyok túl a megrázkódáson. Így utólag nem érzem azt, hogy hatalmas lelki támaszt kaptam volna a másik felemről, akkor meg nem is gondolkodtam rajta, hisz el voltam foglalva a sebeim nyalogatásával. Ma hallottam egy részletet egy telefonbeszélgetéséből, amiben azt mondta egy jó barátjának, mikor megkérdezte, hogy jól vagyunk e, hogy most már igen. Most már igen. Gondoltam magamban – mi van?! Nem tudtam hová tenni. És nem tagadom, így 12 óra leforgás után is, nem tudom ezt jól kezelni. Este 11:15 van és nem értem, egyszerűen nem értem. Volt már rá példa, hogy ennek az embernek elmesélt valami személyeset, majd „ítélkeztek”. Nem baj, nő vagyok, tudom milyen, én is szoktam beszélgetni a barátnőmmel. A baj az, hogy nem csak egy embernek mondta, hanem az illetőnek és feleségének is. Ergo nem ketten ítélkeznek felettem, hanem hárman, és köztük egynő is. Egyébbként szerintem nem kedvelnek. Hová tegyem ezt??? Mert úgy érzem, mint ha kibeszéltek volna. Azt hiszem ez a helyes kifejezés. 3-an egy ellen? Ez hogy? Elment itthonról és megbeszélte másokkal, amit érez??? Ez az én szememben sajnos felér egy megcsalással. Szomorú vagyok, hogy eszébe sem jutott, hogy velem ossza meg a félelmeim. Bár tudom, hogy nem tudtam volna, hogy reagálni az anyagiaktól való félelmét, mert sz@rból várat nem tudok építeni, és ha már jómagam is harcolok magammal, nincs szükségem további feladatokra. Persze jogos a kérdés, hogy ha nekem nem, akkor valahová kell… De nem egy férj-feleségnek, mert ez csoportosan elkövetett merénylet számomra. Nem tudom… Azt hiszem, hülye vagyok… Mert tudom, hogy neki is nehéz volt, de nagyon nehéz ezt józanul megítélni.
Ha tudunk változni, és tudjuk, hogy ez előnyünkre szolgál, akkor miért nem tesszük, és miért olyan nehéz? Kapcsolatunk során nagyon sokat változtam, sőt, állandóan változom. Igyekszem mindig javítani ezt, azt magamon és magamban. Ha most visszagondolok, hogy honnan indultam ( bő nadrág, Rodman mez) elmondani sem tudom a fejlődés mértékét és minőségét.
Vannak emberek, akik igénylik a változást, míg mások nem tanulnak a hibáikból, és szándékuk sincs… Én sem vagyok szent, vannak dolgok, amiket már vagy kétszer, de néha többször is elkövettem, és lehet, hogy ismét elfogom. De megpróbálok figyelni. Rossz előérzetem van, ami „MINKET” illet, azt hiszem valami baj lesz. Tipikus viharelőtti csend. Azt hiszem el kell kezdenem felkészülni a legrosszabbra…
Oldal ajánlása emailben
X